Szabó Magda Útijegyzetek alcímmel 1965-ben megjelent Hullámok kergetése című kötete, ahogy azt az előszó is megjegyzi, nem útirajz, sokkal inkább az írónő külföldi utazásai során keletkezett naplóbejegyzések összessége. Gyerekkori emlékekkel telített kulturális lenyomatokat kap az olvasó Európa legfontosabb városairól, mint London, Párizs vagy Róma, mind az írónő szemüvegén keresztül. A Jaffa kiadó jóvoltából kéthetente szerdánként jelentkezek a Szabó Magda-életműsorozat köteteivel. #SzabóMagdaSzerda
Forrás: Jaffa Kiadó
Az egyik legtöbbet fordított magyar íróként Szabó Magda regényei számos országban és nyelven megjelentek, így több külföldi írószövetség invitálta őt és férjét, Szobotka Tibort az ’50-es és ’60-as évek elején könyvei népszerűsítésének céljából. A naplóbejegyzések az egyes utazások helyszíneit követik, és az írónő többször említi, hogy éppen Az őz, a Disznótor vagy a Freskó című regényei kapcsán indulnak a modern értelemben vett turnéra. Az nagyon hamar nyilvánvalóvá válik, hogy Szabó Magda nem ugyanaz a Szabó Magda, ha utazik, és a könyv végére pontos jellemrajzot is adhat az olvasó az érzékeny világlátásáról eleve híres írónőről, hiszen pont ez a legnagyobb hozadéka a könyvnek, végre az ő szemével látjuk a saját maga számára is új, idegen helyeket, embereket, és érezzük az ízeket, illatokat.
„Borzasztó ez a szenvedély, hogy ha az ember külföldön van, mindenhova be akar rohanni.”
„Folyton hallani, hogy a hullám nekivágódik a hullámtörőnek, mégis azt képzeli az ember: csend van, halálos csend, s mintha egyedül volna a földön. Nézek, szimatolok, hallgatózom, előttem hányja-veti magát a tenger, nyújtózik, összehúzódik, megint eldobja magát, komoran, makacsul, szenvedélyesen, s száll a sirályok rikoltozása a fejem fölött.”
Szembetűnő, hogy mennyire személyes hangvételt üt meg az írónő a feljegyzésekkel, az adott nap hangulata pedig egy extra árnyalatot ad Szabó Magda nézőpontjának. Jellemző, hogy az egyes városok nem hasonlóképpen kerülnek bemutatásra, hanem az írónő teljesen szubjektív benyomásain keresztül látjuk a párizsi kirakatokat, vagy a Vatikánban hömpölygő embertömeget. Ez mégis hozzátesz ahhoz a teljesen exkluzív élményhez, amit az olvasó kaphat, hiszen az írónő páratlan irodalmi és képzőművészeti műveltsége, latintudása, rengeteg fordítói tapasztalata mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a népszerű külföldi városokat sablonmentesen, a francia croissant-on és az olasz fagyin túl is megmutassa. Az írónő egy mondattal hangulatot teremt, a francia világvárosról alkotott mentális fotók és az olasz körkép is zseniális.
„Párizs varázsszó, nincs is igazi jelentése, azok is görgetik a nevét, mint egy aranylabdát, akik sose látták. Párizs hozzátartozik az emberiség alapvető szókincséhez.(…) Párizs divatja nyilván az, hogy nincs divatja, csak egy alaptörvénye: döntsd el, mi áll neked jól, aztán csinálj, amit akarsz, tégy a fejedre egy papírkosarat vagy egy koszorút, fő, hogy jól mutasson rajtad.”
„Turisták, árusok, zenebona, benzinszag, súlyos őszibarackillat, mintha egy nagyváros és egy enorm gyümölcsöskert lélegzenék egyszerre.”
Rengeteg anekdota kíséri végig a bejegyzéseket, például amikor az írónő rádöbben, hogy a londoniak által beszélt angol mennyiben különbözik az általa fordított Keats versek nyelvezetétől, de olvashatunk a reptéren még olcsó majd triplaáron foglalt olasz szállásról is, ahol a házaspár igazi olasz vendéglátásban részesül, egész nap főz rájuk a Dolce Vitát hirdető mamma.
Forrás: Jaffa Kiadó
A Hullámok kergetése az utazásélményhez kapcsolódó összes kimondott vagy kimondatlan érzés szavakba öntve, mindent tartalmaz, amiről az útikönyvek nem írnak. Szabó Magda jegyzetei – bár klisésen hangzik –, de valóban a tengerpartra vagy egy folyton nyüzsgő nagyvárosba repítik olvasóit, de a szerző, ennek ellenére is, irodalommá varázsolja – ahogy azt regényeiben is teszi – az elvágyódás, utazás előtti kíváncsiság és fokozott várakozás örömteli pillanatait és az utazás utáni depresszió ellentmondásos érzését. Szabó Magda számára az utazás a beteljesült álom, amely megviseli az embert, a meglátogatott városokat pedig mind mozaikélményként írja le.
„Az aranygolyók már nem gurulnak, alkonyul, csakhamar kibontakozik a távoli Nápoly. Nem nézek vissza, Caprira nem szabad visszanézni, és Capriról nem szabad levelezőlapot se venni. Soha életemben nem voltam ennyire boldogan feldúlt, mint visszafelé a hajón, és soha életemben nem értettem úgy az ókort meg a görögöket, rettenetes felismerésüket az abszolút szépség megsemmisítő voltáról.”
Egyszerűen nem tudom minden részletét idézni a könyvnek, pedig szívem szerint azt tenném, de talán ebben az időszakban pont egy ilyen gyűjtés segít a hozzám hasonlóan folyton utazni vágyóknak.
#allbymyshelf 
Egy hozzászólás Új írása