Meddig élnek a halottaink? – Szabó Magda Katalin utcájában jártunk

A #SzabóMagdaSzerda alkalmából ezúttal az írónő Katalin utca című regényét választottam a Jaffa Kiadó Életműsorozatából. Az írónő szerkesztőkészsége természetesen megint briliáns, Márai Budán élni világnézet idézetére valószínűleg Szabó Magda sűrűn bólogatna. Ám ezúttal a halál szemszögéből is láttatja az eseményeket, s gazdag karakterábrázolásokkal, belső monológokkal rámutat arra, hogy élő és halott között vajmi különbség van csak.

A Disznótor, a Pilátus és a Hullámok kergetése után egy hasonlóan korai, de annál jelentősebb kötetről szerettem volna írni, melyet Grecsó Krisztián egyenesen a kedvenc Szabó Magda könyveként tart számon. 1969-ben, a Katalin utca megjelenésekor Solymosi Ida, műkritikus Az őz és Freskó című korábbi regényeihez hasonlítja azt, egyúttal merésznek meghökkentőnek nevezi. A regény bár egy fiktív budai utca egymás szomszédságában élő három család történetét meséli el, többen a Fő utca vagy a Széna tér közelében helyezik el az eseményeket. Itt lakik családjaikkal a tanár, majd később igazgató Elekes, a Bíró őrnagy és a fogorvos Held. Gyerekeik mind hamar mély barátságokat kötnek egymással: Irén, Blanka és Bálint hamar szinte testvérekké válnak, de a kezdeti nehézségek ellenére Heldék lányát, Henriettet is befogadják társaságukba.  Mindegyik szereplő későbbi életébe is betekintést ad az írónő, egy valami azonban közös mindegyikükben, a Katalin utcai emlékek, a meleg nosztalgia, mint a felnövés szimbóluma és sajnos egy közös tragédia is.

Eddig még akár egy sablonos Szabó Magda könyvet is tarthatnánk a kezünkben, de a csavar már az első lapokon megigézi az olvasót, a tizenhat évesen meggyilkolt Henriett szelleme is egy az írónő narrátorai közül. A több tér-és időbeli síkon megkomponált történetvezetés a kulcsszereplők nézőpontjait is ütközteti, egymás elbeszélésen keresztül láttatja az események alakulását az írónő. A ’30-as évektől egészen a ’60-as évekig kísérhetjük figyelemmel a szereplők sorsát, a legmeghatározóbb, időben is elnyújtott események nem meglepő módon a ’44-es nyilas terror napjait idézik.

A regény komorságát tetézve, a halál motívuma annyira erősen jelen van az olvasáskor, hogy már a kvázi előszóként írt rövid értekezés is tisztázza azt, amit Szabó Magda egy korábbi vele készült TV-interjúban is jól szemléltetett, miszerint az energia megmaradás törvénye az emberre is vonatkozik, aki mint szeretet, bátorság, vágyak, félelmek összessége is fennmarad halála után.

„Akkor már azt is tudták, hogy holtak és élők közt csak kvalitatív a különbség, nem sokat számít, és azt is, hogy minden embernek csak egy olyan valaki jut az életben, akinek a nevét elkiálthatja a halál pillanatában.”

Szabó Magda, ahogy a Katalin utca lakói is, viszik magukkal a saját halottaikat, a gyerekek felnőtté válásában Henriett szellemének hatalmas súlya van, halála pillanatától új fejezet kezdődik mindannyiuk életében. Érdekes látni, hogy egyik szereplő sem tudja elfogadni saját magát, s ezzel nyernek értelmet igazán Szabó Magda szavai, karakterei pont annyira élők, mint a halott Henriett képe emlékezetükben, ugyanakkor Henriett hirtelen halálával ellentétben ők lassú morzsolódással vesztik el életüket.

„- Olyan borzasztó, hogy a legegyszerűbb dolgokat sose tudtad felfogni – mondta. – Életet. Halált. Tiszta vizet. Az élet nem iskola, Irén. Az élet szabálytalan.”

A Katalin utca nehéz olvasmány, talán az eddigi legmegterhelőbb könyvem az írónőtől, sosem volt még ennyire lecsupaszítva, nyersen tálalva a szégyen és a halál érzése. Talán mégis a legnagyobb felismerés az, ahogyan a gyerekek szemszögéből láttatja legbensőbb világukat, és rámutat arra, hogy egyrészt milyen változásokat okoz a vidékről a fővárosba költözés a háború előtti időszakban, de megmutatkozik a gyerekek naiv játékosságába burkolt rosszindulatúság is.

„Ez is megérződött benne, ez a szégyenérzés, és vissza is tért egyszer, de fordítva, ahogy minden visszatér az időben, talppal egymásnak feszülve a friss élmény és az emlék, mint egy tükörre állított pohár tükörbeli önmagával.”

Ahogy minden Szabó Magda regényben, ez a történet is mély lélektani ábrázolásnak engedett teret, megtanít arra, hogy többféle narratívája van egy-egy eseménynek, mindenki másra és máshogyan emlékszik majd, más sorrendben raktározza el a történéseket és máshogyan hatnak rá majd az egyes döntések.

„Azok, akik ezen a napon körülvettek, részint örökre, részint hosszú időre úgy rögzültek meg bennem, ahogy akkor láttam őket, belépésük vagy jelentkezésük sorrendjében.”

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s