Néhány nap eseményét írja le Szabó Magda 1960-ban megjelent Disznótor című regényében, mely az írótól megszokott módon leginkább belső monológokkal operál, s a gyakori elbeszélőváltásoknak köszönhetően rajzolódik ki két teljesen eltérő értékrendet képviselő család titkokkal teli, és egymással merőben átszőtt élete. A Disznótor éppen a rengeteg nézőpont miatt nehéz olvasmány, de az emberi kapcsolatokról ismét mélyreható, és tanulságos elemzést nyújt.

A regény főszereplője az első generációs értelmiségi, a tanár Tóth János. Tóth-ék családjában minden elsőszülött fiút Jánosnak keresztelnek, köznapi és egyszerű neve pedig személyiségét is tükrözi. (Ha már beszélő nevek, feleségének, Paulának a neve azt jelenti, hogy kicsi, csekély mértékű, ezt pedig tovább tetézi az író azzal, hogy karakterét többször Pólikaként mutatja be.)

A rövid párbeszédeket tartalmazó regényben János karakterét saját és a családja, illetve felesége, Paula és annak rokonainak nézőpontján keresztül ismerhetjük meg. Szabó Magda ügyel az ítélkezés nélküli elbeszélésmódra, illetve a János és Paula közti társadalmi különbségek érzékeltetésére is – meghatározó jelenet, amikor a Kémery család vendégül látja az ügyetlen, rögtön két tányért is összetörő Tóth-ékat –, míg János munkáscsaládból származik, addig Paula szülei dzsentrik. A házaspár más vallási nevelést is kapott: János református, Paula katolikus, Tóth-ék pedig különösen neheztelnek a fiúra, mivel az szellemi munkát végez és nem áll szappanfőzőnek, ahogy évtizedek óta mindenki a családjukban. Ezek az ellentétek csupán megágyaznak Paula és a teljes Kémery család rosszalló megjegyzéseinek, miszerint Tóth, a világ marhája, Paula gyakran nem is méltatja figyelemre a munkából hazaérő férjét, lenézi, János korábbi bútorai közül pedig csak egy darab sámlit tartott meg, míg a többi bútor mind az ő családjáé.

A Disznótor olvasása közben az volt a benyomásom, hogy egyik szereplő sem elégedett a sorsával, de nem tesznek semmit azon kívül, hogy egy-egy feszült pillanatban panaszkodnak vagy negatív megjegyzést tesznek a másikra. Szabó Magda karakterei egytől egyig tűrnek, csendben emésztik magukat, közönyösek egymás iránt.

„Paula, ha hívták, mindig gyorsan, szűkszavúan beszélt, mintha nem szeretne telefonálni, vagy idegesítené, hogy csak hang jut el hozzá, nem lát alakot. Most is csak ennyit mondott: „Igen”, aztán azt kérdezte „Hol”, és a végén valamibe beleegyezett, mert mikor befejezte a beszélgetést, azt mondta a férfihangnak, hogy „Rendben van”. Nyilván valamelyik családtagjával beszélt; rokonnal tárgyal az ember ilyen semmitmondó hangon.”

A ritka párbeszédek tartalma gyakran kimerül annyiban, hogy a szereplők egymást kérdezik afelől, hogy a másik fázik-e, melege van-e, mely érzelemmentességet, tényszerűséget sugall a rokoni kapcsolatokban. Sőt, a regénynek annyira központi témája ez, hogy Paula kényszeresen csukja az ajtókat, hogy ne törjön be a hideg, de az elbeszélő egy ponton a „hideg szag” mibenlétét is megfogalmazza, röviden összefoglalva tehát, a regényben mindenki fázik, ami a változástól való félelemmel jól párhuzamba állítható.

A csendes tűrésnek, ahogy az várható, súlyos következményei lesznek, a lenyelt konfliktusok és rejtett titkok mind felszínre kerülnek. Szabó Magda „fedett aknamezőként” tekint a regényére, melyet később színpadra is írt, Kígyómarás címmel pedig hatalmas sikert aratott. A regénnyel azok fognak majd azonosulni, akik minőségi szempontok szerint szeretnék megszűrni rokonai kapcsolataikat, s maguk is sok titoknak őrzői; ebben az esetben tanulságos olvasmányt vesz kézbe az olvasó, a többieknek erős és kiábrándító, olykor egyenesen idegtépő élmény a Disznótor.