Az idézet az Egyesült Államokat és Mexikót elválasztó, tijuanai határfalon található. Jeanine Cummins amerikai írónő legfrissebb könyve, melyet Oprah Winfrey a könyvklubjába is választott, az Amerika földje egyszerre menekült-és női sorstörténet. Az író érzékenyen, egyéni történeteken keresztül mutatja be a latinomigránsok északi irányú menekülését, célja pedig éppen az, hogy a közbeszédben elterjedt „arctalan, tehetetlen barna massza”-ként azonosított bevándorlókat emberekként mutassa be.

Az Amerika földje sodró lendülettel indul, a könyv első lapjain olvashatunk a mexikói Los Jardineros nevű kartell rajtaütésszerű vérengzéséről Lydia – a regény főszereplőjének – családja ellen. Lydia és annak nyolcéves kisfia, Luca még időben elrejtőznek a golyózápor elől, de tizenhat rokonukat, köztük Lydia férjét, alig pár perc leforgása alatt veszítik el. Lydia hamar rájön, hogy ki a felelős a mészárlásért és fiával azonnal menekülésbe kezd, először céltalanul, mielőbb hátrahagyva a gyilkosság helyszínét, majd miután világossá válik számára, hogy a kartell üldözi őket, tudatosan észak felé veszik az irányt, az amerikai rokonok befogadókészségében bízva, Denvert jelölik meg célnak.

A könyv azonnal berántja olvasóját, a rengeteg viszontagsággal és életveszélyes helyzettel tűzdelt menekülés egyszerre izgalmas és idegtépő. Bár a Mexikóban elterjedt kartell tevékenység következmények nélküli öldökléseiről kevesebb szó esik a regényben, Lydia és Luca személyes történetét a kartellek által gerjesztett folyamatos rettegés itatja át. Az író tudatosságára enged következtetni, hogy a szorult helyzetbe került Lydia több hetes menekülése egyfajta női felemelkedés történet, mely a gyökerek teljes elhagyására reflektál egy jobb élet reményében, illetve fia felé irányuló önfeláldozásának példaértékű megtestesülése.

Természetesen a regény legnagyobb része mégis a migránsokkal kapcsolatos negatív prekoncepciókkal hivatott leszámolni, így Cummins az olvasók elé tárja a La Bestia – A Szörnyeteg névre hallgató, Mexikót átszelő tehervonatokat, melyek tetején utaznak a kartellek fenyegetésétől félelemben élő vagy mélyszegénységben ragadt migránsok a szabadság érzéssel kecsegtető Amerika földje felé. (A Guardian életképeket is közöl az embertelen körülményekről.) Nem csak Lydia és Luca nézőpontját ismerjük meg, a hasonló helyzetbe került menekült társak, köztük a hondurasi testvérpár Rebeca és Soledad múltja is az olvasó elé tárul, illetve nagyon érzékletesen ábrázolja ezen szereplők migráns-tudatát is.

„A kisfiú kezdi érteni, hogy ez az egyetlen dolog, ami minden migránsban közös, ez a szolidaritás, ami létezik köztük, noha mind különböző helyről és más körülmények közül jött, néhányan városból, mások vidékről, van, aki a középosztályból, van, aki a szegények közül, van, aki tanult ember, van, aki analfabéta, Salvadorból, Hondurasból, Guatemalából, Mexikóból, és mindegyiknek megvan a maga szenvedéstörténete ott a vonat tetején, és viszik magukkal északra és tovább.”

Az Amerika földje azontúl, hogy a New York Times bestsellerre, és azt gondolom, hogy egy nagyon is megérdemelt népszerűsítő kampány terméke, rengeteg negatív kritikát kapott különösen annak szerzője és a meglehetősen kényes témaválasztás kapcsolata miatt. A latin-amerikai szerzők vitatják, hogy egy USA-beli szerző hogyan tud hiteles képet festeni a latino közösség döntéseiről, élethelyzeteiről, egyes kisebbségeket képviselő média oldalak (Tropics of Meta) például a valóságtól abszolút eltérőként értelmezik a könyvet, míg annak szerzőjét éppen az eleve létező előítéletek terjesztésével vádolják.

A könyvet övező botrány ellenére a történet magával ragadó, fikció és valóság tökéletes egyvelege, megrendítő és mindenképpen sajátos élmény, mely vita nélkül hordozza a menekültkérdés érzékenyítésére tett összes írói ambíciót.