Családregények – Fábián Janka könyvei

Ebben az ajánlóban arra keresem a választ, hogy a családregény műfaja honnan eredeztethető, és Fábián Janka, a családregények mestereként fémjelzett írónő milyen módon sűríti egy évszázad eseményeit könyveibe, illetve a bemutatott családok életébe. Fábián Janka nagyívű regényciklusa, az Emma-trilógia (Emma évszázada) a 20. század összes fontosabb történelmi eseményein keresztül mutatja be egy család mindennapjait, három generáció szemszögéből, legfrissebb kötetei, A könyvárus lány és a Julie Könyvkuckója már az ’56-os forradalom és a kivándorlás problémakörére épül, szintén nemzedéktörténetek.

A családregény eredendően európai irodalmi műfaj, generációkon és évtizedeken, akár egy egész évszázadon átívelő történetet mesél el. Thomas Mann Buddenbrook ház című regényét címkézték fel először családregényként, mely szükségképpen történelmi regény is, a cselekmény középpontjában pedig egy család és annak az aktuális gazdasági és politikai helyzethez való viszonya áll.

A magyar irodalomban Jókai Egy magyar nábob vagy Kárpáthy Zoltán című regénye adja az őstípusát a családregénynek, legalábbis a későbbi értelmezések szerint. (A megjelenésükkor, amikor a műfaj még nem volt annyira jellegzetes, még irányregényként tekintettek rá.) Később Szabó Magda Régimódi története juthat még eszünkbe a zsáner kapcsán. Fábián Janka neve pedig azért aktuális a témában, mert jól ötvözi a Jókai regények történelemhű leírásait és a Szabó Magda által híressé vált szülő-gyerek, illetve generációk közti érzelmek pontos ábrázolását.

Fábián Janka
Forrás: NLC

Könyvei jellegzetessége, hogy nemcsak maga a család, de egy választott főkarakter, mint Emma vagy Julcsi/Julie szemüvegén keresztül tárul elénk életük, szüleik, gyerekeik, az adott korszak atmoszférája annak kulturális jellegzetességei. Meghatározó témái az Emma esetében a vidéki nagypolgári értékek, míg Julienál a budapesti középréteg vágyai, kifejezetten pedig a politikai indíttatású kényszerből fakadó kivándorlás.

Az írónő rengeteg cselekményt sűrít könyveinek lapjaira, így regényei valóban nagyon olvastatják magukat, könnyen átadjuk magunkat a karaktereknek, és azok összes problémáit saját magunkénak gondoljuk olvasóként. Érdekes volt egy évszázad eseményeit összevetve az a felismerés, hogy adott nemzedéken belül hasonló problémák, cselekményszálak ismétlik magukat egy későbbi érában is, csupán néhány körülmény változik, mint az adott politikai szélállás. A család, mint fő összetartó erő többször megkérdőjeleződik a regényekben, olykor felemeli a szereplőket a család, de többször elnyom, bezár, korlátoz, mindenképpen elementáris hatással bír Fábián Janka karaktereire. A családon belüli viszonyok meghatározzák egyes tagok élethez való viszonyát, hiszen a valóságot olykor a család szemüvegén, az ő értékeik mentén értelmezik, és egy drámai kiszakadás billenti helyre számukra a világ teljességét.

Fábián Janka további kötetei a Libri Kiadó jóvoltából

Fábián Janka le sem tudná tagadni történész végzettségét; a két világháború, a kommunizmus, az ’56-os forradalom és a rendszerváltás eseményeit nagyon részletesen mutatja be, már-már a bőrünkön érezzük a sokszor kilátástalanságba hajszolt karakterek érzéseit, megküzdési stratégiáikkal könnyű azonosulni. Többször fogalmaztam meg magamnak, hogy Fábián Janka egyik célja valószínűleg a hiteles történetmesélés és történelemtanítási szándékait is könnyű felfedezni egy-egy fejezet – különösen éppen az ’56-os forradalom eseményei – kapcsán. Megdöbbentő volt számomra az a felismerés, hogy a század elején mennyire hittek az emberek a közösség erejében, milyen könnyen áldozta fel önmagát és családját a hazájáért férfi és nő egyaránt.

Bár sokat adtak nekem Fábián regényei, amiért nagyon hálás vagyok, mégis szemet szúr, hogy míg a magyarországi leírások valóban hitelesek, erősen nosztalgikus és pontos légkört teremt az írónő, addig valahogy mindig az volt az érzésem, hogy az írónő nem hagyja ki a regényeiből az amerikai, kivándorlás utáni történetszálat sem. Ezzel persze nem is lenne gond, viszont a korábbi nagyon részletesen megírt hangulatteremtő budapesti vagy balatoni részek után a Kennedy éra, Coca-Cola és bárhangulat, mint az amerikai jellegzetességek enyhén sablonosként hatnak. Mindezek ellenére is élvezhető mindkét regényfolyam, könnyen olvashatóak, valós karakterekkel, valódi érzelmekkel és döntési helyzetekkel, generációkat átívelő problémákkal.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s