Az abszurd, már-már groteszk, meghökkentő karcolatok egy csavarral térnek vissza. Rényi Ádám debütáló novelláskötetéről, az Osztálytalálkozó és más mesékről még tavaly írtam a blogon. Ezzel a kötettel ki merem jelenteni, hogy Rényi üde színfoltja a kortárs magyar irodalomnak, Örkényt idéző egyperceseire szüksége van minden irodalomra éhes, elfoglalt embernek. A bezzeggyerek rólunk szól, de Rényi még bizarrabb jövőt jósol nekünk.
Rényi Ádám saját bevallása szerint fáradt embereknek ír. Az alig pár oldalas novellákat pár perc alatt el lehet olvasni egy átdolgozott, gondterhelt nap után is, de a reggeli kávé mellett is megadja a kellő ráhangolódást a napra, már ha nem a leggroteszkebb novellák közül szemezünk.
A bezzeggyerek c. kötet hiteles képet ad a társadalom állapotáról, szereplői még cinikusabbak, a digitális média által kiszolgáltatottak, kiábrándultak a világból, de Rényi rámutat az emberek felszínességére is címadó novellájában. Ki ne találkozott volna az irigységből fakadó egymásra licitáló ismerőssel, szomszéddal, az olvasó az első sorok után azonosul a szereplőkkel, de ez a ritkább eset Rényi novelláit olvasva. Az író direkt módon addig csavarja a szálakat viszonylag rövid időn belül, ameddig teljesen kiszámíthatatlanná és a valóságtól elrugaszkodottá válik a történet, felkészítve az olvasót egy nem várt csattanóra. Meglepő módon ezúttal több női szemszöget is bemutat, különösen a bosszúvággyal telített erős nők kapnak szerepet Randi nálam vagy az Egyéjszakás kaland c. novelláiban, már-már thrillerbe illő módon.

Forrás: 21.szazadkiado.hu
A bizarr történeteken túl a gyermeki naivitást megidéző Boszorkány a házban, vagy akár egy viccként is értelmezhető Örökség azért a kedvenceim, mert jól ellensúlyozzák a komorabb novellákat a kötetben. A bezzeggyerek egy igazi hullámvasút, tele érzelmi kilengésekkel. Egy meghökkentő karcolat után jön egy feloldozás, egy poén, egy reménysugár, amibe belekapaszkodhatunk. De talán így hasonlít a leginkább az életre?