Ki nem mondott szavak, halkan és félve lefojtatott beszélgetések, a felnőtté válás viszontagságai és bonyolult kapcsolatok jellemzik Sally Rooney harmadik regényét. Ezúttal a klímaválság és a pandémia izoláltsága is megjelenik regényében, mégis kommunikációs szempontból tartom igazán fontosnak ezt a regényt. Rooneynál jobban senki sem tudja így érzékeltetni a kínos csendeket…
Sally Rooney korábbi regényei közül a Baráti beszélgetések volt számomra igazán meghatározó és izgalmas, lélektani és dramaturgiai szempontból is. Ehhez nagyon közeli élményként könyveltem el magamban a Hová lettél, szép világot. Nehezen lehet szeretni Rooney karaktereit, de valahogy mégis érdekesek, és nehéz ’elhagyni’ őket minden alkalommal, amikor lerakjuk a könyvet. A fülszöveg szerint négy szereplő kapcsolatát követhetjük végig, de én erősebbnek és központibbnak éreztem Alice és Eileen barátságát, hasonlóan, mint Frances es Bobbi mély és viszontagságos kapcsolatát a korábbi, fent említett regényben.

Forrás: The Irish Times
A regény felépítése változatos, a hirtelen nagy népszerűségnek örvendő és sikeres író, Alice és barátnője és egy irodalmi folyóiratnál szerkesztő, fiatal Eileen hosszú levelezéseit követheti az olvasó, melyek a hétköznapi történéseken jóval túlmutatnak, filozófiai kérdéseket is egyszerűen és bármilyen előítélet nélkül ’dobnak fel’ a másiknak. Ez azért is egy üde színfoltja a történetnek, mert a felnőtté válás problematikája ebben a könyvben már nem csak arról szól, hogy a szereplők nem találják a megfelelő párt maguk mellé, hanem óvatosságukról, és félelmükről is a társadalmunkat, környezetünket és gazdaságunkat illetően. A klímaváltozás és a regény egy későbbi pontján a pandémia említése is előremutató azáltal, ahogyan a karakterek is aktívan reflektálnak rá.
Mindemellett a szépségről, a közösségi médiáról és a könyviparról is értekeznek. Ezen a ponton pedig biztosan érdekes párhuzam Rooney involváltsága Alice karakterében: ő maga is hirtelen lett sikeres és Alice bizonytalanságát és kételyeit olvasva nehéz nem Rooney-val azonosítani őt. Izgalmas azonban, ahogy Eileen karakterén is láttatja a világot, valamelyest mindkét női karaktert naívnak és esetlennek mutatja be, akik nehezen találják a helyüket a világban, de megmosolyogtató, ahogy a levelek rámutatnak arra, hogy a társadalmilag egyébként más helyzetben lévő nők mindig pontosan tudják, hogy mit tennének a másik helyében. Ennek a barátságnak van egy másik tagja is, Simon, aki talán Eileenhez áll közelebb gyerekkori közös élményeik kapcsán, de Alice számára is fontos. Új dinamikát ad viszont ennek a hármasnak az Alice által újonnan megismert, egyszerű és gyakorlatias Felix, aki végtelen őszinteségével megbolygatja a korábban stabilnak hitt baráti kötődéseket.
A könyv egyébként nem a cselekménye miatt olvasmányos vagy emlékezetes. Talán ez Rooney leginkább színházias regénye; többször érzem azt a könyvei során mintha színpadra íródtak volna. Ezt egyébként az is elősegíti, hogy a párbeszédek a korábbi könyvekhez hasonlóan nincsenek külön jelölve, azok teljes mértékben a leíró szöveg részei, így olvasóként az az érzésem, hogy bármikor és bárhol lapul valahol egy dialógus. Ráadásul a leíró részek is nagyon pontos narrációt adnak a szereplők érzéseiről, testhelyzetéről, így könnyű színpadra képzelni azokat a részeket, ahol a négy szereplő egymás szavába vágva beszélget, sőt, az egymás közti csendek is nagyon látványosak Rooney narrációjában.
könyvesboltban harmadik regény megjelenésének napján
Nem véletlen, hogy hatalmas Sally Rooney lázban égnek világszerte rajongói; szinte korosztálytól függetlenül saját kétségeikkel találkoznak a regényekben az olvasók, hétköznapi és ismerős módon, és valószínűleg ez is a titka Rooneynak. Sokan Salingerhez, a Zabhegyező írójához hasonlítják mind irodalmi stílusát, mind rejtőzködését is; csak a könyvei megjelenésekor mutatkozik a nyilvánosság előtt és nem aktív a közösségi médiában sem.