Az ősz beköszöntével részt vehettem Forró Bence első könyvének szűk körben megrendezésre kerülő bemutatóján. Tizenegy rövidebb novellát tartalmazó könyvét generációs kötetként értelmezem, melyben az író feleleveníti saját generációjának maró kérdéseit, közéleti témákat is feszeget, illetve a felnőtté válás útján a boldogsághoz vezető pillanatnyi döntéseink törékenységét helyezi történetei középpontjába.

Amikor még szeptember elején megosztottam a friss képeimet a könyvről, érkezett felém egy olyan kérdés, hogy ’Ugye jól vagy és minden rendben van veled?’; ezután pedig el kellett telnie néhány másodpercnek, hogy rájöjjek, valószínűleg a könyv címe kapcsán kaptam az aggódó kommentet. Megmondom őszintén, nekem a cím láttán semmilyen keserű gondolat nem jutott eszembe, sőt, arra gondoltam, hogy az élet gyakran felülírja a terveinket, de ez még nem szükségszerűen vezet boldogtalansághoz.

A novellákat az író két csoportja osztja, a Felső szólam novelláival kezdődik a kötet, majd az Alsó szólam novelláival folytatódik. Tetszett a novellák budapesti beágyazottsága, illetve a rengeteg popkulturális utalás is igazán maivá és könnyen olvashatóvá teszi a kötetet. Sőt, azért is hivatkozok rá generációs kötetként, mert Forró Bence azokról a közösségi élményekről ír, melyek nosztalgiát váltanak ki a mai harmincas éveikben járó olvasókból. A Csak pohárral c. novella főhőse, Bálint a belga Brugge városába megy:

„Látni akarta, miről beszélt Colin Farrell az In Bruges című filmben, amikor szarfészeknek titulálta ezt a kis ékszerdobozt.”

Visszatérve a novellák csoportosítására, számomra szembetűnő volt, ahogy az Alsó szólam novellái mélyebbre mennek, érzelmesebbek, arra hivatottak, hogy az emberi kapcsolatok mélységét tárja az olvasók elé. A Felső szólam témaválasztásai ugyan merészek, a Közellenség nem fél közéleti témákat feszegetni, a My funny Quarantine pedig a pandémia hétköznapjaiba enged betekintést egy egymás iránt már-már egyre közömbösebb házaspáron keresztül.

Kedvence novelláim közé talán Az író és a Kaptafa, melyek az Alsó szólam részei. Míg az előbbi érzékletesen ábrázolja egy író szemüvegén keresztül az olyan hétköznapi helyezeteket, mint egy kávézás vagy bevásárlás; addig a Kaptafa c. novella egy idős cipészről és annak elfeledett álmairól szól. Az író ezekben a novellákban könnyen belehelyezkedik a karaktereibe, sőt, itt éreztem azt, hogy egy külön világot is képes teremteni, és nem kizárólag pillanatképeket fest rövid novelláival. Ahogy a cipész mesél a fiatal Áronnak, ott nyer értelmet számomra az, hogy mennyire kétélű – vagy ennél is több szemléletet ötvöző – az, ahogyan a boldogságot és az ahhoz vezető utat, és egyben a novellák tétjét lehet értelmezni.

„Amikor elhoznak egy elegáns, gojzer varrott bőrcipőt, hogy javítsam meg a talpát, vagy tegyem rendbe a belsejét, sokáig csak nézegetem. Mintha egy könyvet olvasnék. Látom benne a történetet. Az esküvő napjának izgalmát, a diplomaátadó emelkedettségét, a temetés fájdalmát.”

Ha az olvasó felteszi magának a kérdést a novellák olvasásakor, hogy min múlik a boldogságunk, akkor szépen kirajzolódik azoknak a pillanatnyi döntéseknek a sorozata, melyek a jelenben egyáltalán nem tűnnek sorsfordítónak. Mindenesetre a novellák jól vezetnek rá arra, hogy az embernek mindig van választása.

A Varációk boldogtalanságra írójával itt találhattok egy friss interjút:

Keressétek a könyvet a Libertine könyvesboltban vagy a kiadó webshopjában!