Egy hazai, egy norvég, és egy katalán szerző első könyvét szeretném ezúttal a figyelmetekbe ajánlani. Mindhárom bemutatott regényben közös, hogy a nyári olvasmányaim legnagyobb meglepetései voltak, illetve különösen igaz rájuk, hogy mindhárom egy meglehetősen zárt világot mutat be: az olvasót az első oldalak után magába szippantja a regények atmoszférája. Ajánlom mindegyiket az őszi hónapokra!
Szép Zsolt: Kárpát Walzer (Kalliopé, 2018)
Szép Zsolt bemutatkozó regénye egy 19. században játszódó kalandregény, de többféle irodalmi stílus is eszembe jutott olvasás közben. Szerencsére nem vonultat fel történelmi tényeket, inkább korhű atmoszférát teremt, így sokkal hitelesebb, mint azok a regények, amelyekre a ’történelmi’ címkét is rábiggyesztik. A regény nyelvezete is régies, de ez nem von le a könyv élvezeti értékéből, ugyanis az események akár oldalanként is tartalmaznak éles fordulatokat, emiatt tartom elsősorban kalandregénynek.
A könyv első pár oldalán megismerkedünk Zsuzsannával, akit titokzatos küldetéssel bíznak meg: egy metronómot kell elvinnie Fiumeibe (az Osztrák-Magyar Monarchia idején). Innentől kezdve pedig már több szálon követheti az eseményeket az olvasó, s több meseszerű motívum is vezeti az olvasót az alapvetően nagyon részletesen kidolgozott háttérelemeket felvonultató történetben.
A többi, ebben a posztban bemutatott könyvben is hangsúlyos az elbeszélésmód és az ahogyan a szerzők láttatják az eseményeket. A Kárpát Walzer esetében a fejezetek egyben el is választják a szereplők látásmódját egymástól, ugyanis minden fejezet egy-egy szereplő szemszögéből íródik. Azt gondolom, hogy ez az írói technika az olvasó kíváncsiságának fenntartását szolgálja, és a későbbi karakterszálak összefonódását is megkönnyíti.
Egyetlen negatívumként maximum a könyv mérete említhető; engem először az egyetemi tankönyveimre emlékeztetett az átlagosnál nagyobb méretű könyvtábla, a borítón található illusztráció alapján pedig inkább egy mesekönyvre asszociáltam. Mindezek ellenére nagy meglepetés számomra ez a könyv, egyedi hangulatot teremt, ritkán idézett történelmi korszakot ölel fel és szerethető karaktereket ábrázol.
Marie Aubert: Felnőtt emberek (Scolar, 2021)
A Felnőtt emberek a norvég Marie Aubert első regénye, mely a maga minimalista stílusával egy nagyon magával ragadó olvasmány. Hidegsége mellett is könnyen tud azonosulni az olvasó a negyvenéves építésszel, Idával. A könyv cselekménye egyszerű, gyakorlatilag egy hosszú hétvége eseményeit mutatja be az író: Ida édesanyja születésnapjára érkezik családja nyaralójába, ahol mostohaapjával, sógorával és húgával tölt el pár napot.
Kizárólag Ida szemszögéből látjuk az eseményeket, melyek párbeszédfókuszúak, kevés leírással találkozunk a regényben, ami csak fokozza az olvasó kíváncsiságát. Mindezek ellenére a kimondatlan szavak és gondolatok azok, amik igazán fajsúlyossá teszik az eseményeket, sőt, azok az eseményeket tudattalanul alakítják. Izgalmas, ahogyan Ida látja saját családját, és azt gondolom, hogy az olvasó is hamar felismeri, hogy Ida előítéletei mennyire beszűkítik a gondolkodását. Ez pedig megállíthatatlanul vezet irigységhez, féltékenységhez, felesleges, vagy mindenesetre elkerülhető titkolózáshoz.
Rövid olvasmány, ami nem igazán ad feloldozást az olvasó számára, ugyanakkor elgondolkodtató, és talán a legvalódibb könyv, amit az utóbbi időben olvastam.
Irene Solà: Énekelek, s táncot jár a hegy (Magvető, 2021)
Bár Irene Solà esetében az Énekelek, s táncot jár a hegy a szerző első magyarul megjelent regénye, a katalán irodalom egyik legfontosabb írójának tartják. Nem meglepő számomra, hogy Solà költőként kezdte meg pályafutását, és talán ez a könyve is inkább egy egyedi formájú lírai költemény.
A Pireneusok világát mutatja be a szerző, de korántsem a megszokott elbeszélőtechnikával, ugyanis elbeszélőként választja meg az egyes természeti elemeket is, mint a felhőket, vagy az erdő állatait is. Ez a különös technika az emberfókuszú világlátást szorítja háttérbe, gyakorlatilag az emberrel való történéseket kizárólag a természet függvényében mutatja be, az embert teljesen kiszolgáltatva. Érzékenyítő írás ez ember és természet viszonyáról, illetve hiteles útirajz a katalán hegyi életről.
A könyv borítója meseszép, és kiemelném a fordító munkáját is, Nemes Krisztinának minden bizonnyal nehéz dolga volt a líraszerű próza magyarra fordításában.
Marie Aubert könyvéhez hasonlóan ez is egy viszonylag rövid terjedelmű könyv, ugyanakkor az író sűrítése miatt egy hosszabban feldolgozható olvasmány az Énekelek, s táncot jár a hegy. Biztosan a hatása alá kerül mindenki, aki olvassa, és akár hónapokig is velük marad az élmény.
#allbymyshelf 