A magyar és amerikai kortárs irodalom, véleményem szerint családtörténetként is értelmezhető regényeivel szeretném bemutatni, hogy milyen sajátosságai vannak a kizárólag női szemmel megírt, többnyire erős női karaktereket felvonultató történetvezetésnek. Mindkét könyv viszonylag rövid terjedelmű, nem a klasszikus értelemben vett, sokszereplős, cselekménydús családi históriák. Hiányos családokat és megkerülhetetlen generációs örökséget mutat be Marilynne Robinson és Gurubi Ágnes első könyve.

Marilynne Robinson – Háztartás (Magvető, 2020)

„A nevem Ruth.” mondattal kezdődik a könyv, mely már eleve középpontba helyezi Ruth-ot, az ő szemszögéből látjuk a történetet, és viszonylag hamar azt érzi az olvasó, hogy Ruth kívülálló, nagyon szeretne beilleszkedni a közvetlen környezetébe, szeretne normális lenni. Édesanyjuk öngyilkossága után nagyanyjuk, majd annak halála után nagynénjük neveli őt és nővérét Lucy-t. A könyv nem igazán cselekmény fókuszú, egy természetközeli kisvárosban játszódik, de nem leíró irodalom. A történet családi mítoszokra épül – főleg tragikus eseményekből táplálkozik –, az írónő erős nyelvi képekkel operál, rengeteg szimbólummal dolgozik. A központi motívum a víz; a tragikus események a vízbeesés, fulladás, áradás körül forognak.

Nem klasszikus családtörténet a Háztartás. Abban az értelemben az, hogy a háztartás az otthont, a nagypapa által épített házat szimbolizálja, és az utána következő generációk folytonosságát hordozza. A háztartás az otthon rendben tartása, a társadalmi elvárások mentén egy kötelesség, mely a családi összetartást erősíti. A férfi karakterek hiányában egy csonka családot látunk, ahol a megmaradt családtagok egymásrautaltsága és a kisvárosi zárt világ feltűnő párhuzamai már-már fojtogatóak. Ruth fejlődés- vagy nevelődésregényeként is értelmezhető a könyv, mivel a sivár és nyers teremtett világ és a kiszámíthatatlan természet Ruthot csavargóvá neveli, menekülési vágya a bezártságból, a magányból szükségszerű, mégis jelen van az életében a rend, a megszokás és az elfogadás.

“(…) ha az ember nem próbál ellenállni a hidegnek, hanem elengedi magát és elfogadja, többé nem találja kellemetlennek.”

A kortalan vidéki Amerika, a csonka család, az ember és természet viszonya határozza meg a Háztartást. Robinson sajátos világa, s annak szereplői vagy áldozatai felismerik, hogy a múltat nem lehet megváltoztatni, a családi mítoszokat teherként cipelik vállukon. A feloldozás nem igazi a regényben, de a családi örökséggel való leszámolás valós, egészen addig, amíg a természet körforgása újra utol nem éri az embert.

Gurubi Ágnes – Szív utca (Kalligram, 2020)

Szembetűnő volt számomra a könyv kézbevételekor, hogy Orvos-Tóth Noémi írta az ajánlást Gurubi első regényéhez. A pszichológus népszerű könyve, az Örökölt sors a generációkon átívelő traumákról, azok feldolgozásáról vagy éppen meg nem értettségéről szól, így már a Szív utca olvasása előtt feltételeztem, hogy a családi örökség központi téma lesz Gurubinál. Sőt, gyakorlatilag Orvos-Tóth tanulmányának bemutatópéldánya is lehetne a Szív utca…

„Az én történetemből hiányoznak a férfiak. Ahogy az összes női felmenőméből.” A könyv első mondatai kapcsán, és a Háztartás után erősen tudtam kapcsolódni egy újabb, rövid terjedelmű családtörténethez. A Szív utca nem lineárisan összefüggő eseményeket tár fel, én inkább emlékkönyvként tekintek rá. Egy-egy emlék a dédnagymama, nagymama, anya és lánya életéből bár mind tragikusak, korábban ki nem mondott traumákat rejtenek. Számomra a Szív utca egy traumafeltáró, terápiás munka családregénynek álcázva.

A Bergman család múltjában kutakodó Anna igyekszik visszafejteni saját megmagyarázhatatlannak hitt szomorúságát. Ugyanúgy, mint Ruth esetében, Anna is saját útját keresi, egyaránt szeretné megérteni saját mibenlétét, ugyanakkor azért is kutakodik az okok iránt, hogy azokat felcímkézhesse és tudatosan maga mögött hagyja később.

„Lassan rájövök, hogy egy új nyelvet kell megtanulnom, és anyám, nagyanyám, dédanyám örökségét magam mögött kell hagynom. Új szótárra lesz szükségem, amiben az erő nem a keménységgel egyenlő, a szeretet nem a görcsös ragaszkodással, az elengedés nem a figyelmen kívül hagyással, az alázat nem a megaláztatással.”

Mindkét regényt hasonlónak tartom olvashatóság szempontjából. Bár rövid terjedelműek, könnyen olvashatónak tűnnek, Robinson kapcsán a szimbólumok, illetve az erős nyelvi beágyazottság tette hosszan tartó olvasmánnyá a Háztartást. A Szív utca sem zökkenőmentes, ám itt a cselekményszálak, emlékek sorozata szakítja meg sokszor az olvasást, illetve a szépirodalmi stílust többször felváltja a dokumentarista történetmesélés is, például az alig pár oldalon leírt zsidóüldözés velős, nyers és nagyon vizuális ábrázolása.

Ennek ellenére mindkét regény hiánypótló, a maga műfajában sajátosak, a női szemszögből bemutatott csonka családokon keresztül való identitáskeresés izgalmas irodalmi téma.