Kicsapongó életét kortársai sem hagyták szó nélkül, egyenesen nárcisztikus és arrogáns jelzőket aggattak rá. Megannyi Life és Time címlap, és rengeteg fennmaradt fotó tanúsítja, hogy Hemingway éppen olyan menő volt életében, ahogy napjaink popkulturális utalásai szerint emlékszünk rá. Az öreg halász és a tenger című utolsó kisregényével elnyerte az Irodalmi Nobel-díjat és a Pulitzer-díjat is, sőt, a kritikusok megannyi értelmezése szerint az író legautentikusabb műve, melyben Hemingway saját hitvallását ismerheti meg az olvasó.

Eszményített hedonizmus és maszkulinitás

Ernest Hemingway nemcsak író, költő és novellista, de híres afrikai vadászatairól, a Golf-áramlat halásza, háborús katona és haditudósító, a spanyol bikaviadalok fanatikus rajongója. Carlene Brennen az íróról készített biográfiája szerint Hemingway volt az első amerikai katona, aki megsérült 1918-ban az olasz fronton. A II. világháborúban már nem mint katona, hanem mint haditudósító követte az eseményeket, a két háború között még Mussolinivel is interjúzott. Hemingway az életet a maga teljességében élte, a Time és Life magazinok rendre bepillantást engedtek magánéletébe, mely éppolyan eseménydús, mint szakmai karrierje, négyszer házasodott és a közbeszéd szerint a megírt regények számával arányos számú szeretőt is tartott, így a szerző tipikusan nem jó apafigura, inkább a folyton lázadó, az életet habzsoló művész benyomását kelti. Ennek ellenére az íróról fennmaradt fotók abszolút maszkulin figuraként reprezentálják őt, megannyi kalandvággyal teli fiú számára hősies képet idealizálva.

Életrajzát tekintve olyan egyéniség, akit szenvedélyei vezéreltek, komfortzónájának általában már a nap elején búcsút mondott, talán legjobban a híres színésznő és egyben közeli barátja, Marlene Dietrich jellemzi az írót:

„Azt hiszem, hogy Ernest-ben az a legfigyelemreméltóbb, hogy mindig talált időt azokra a dolgokra, amelyről a legtöbb ember csak álmodik. Az utazáshoz és az íráshoz mindig volt elég bátorsága, proaktivitása. Jelleme az évszakok váltakozásához hasonlítható, folyamatosan megújuló lendülettel tér vissza időről időre.”

Az öreg halász és a tenger keletkezése és fogadtatása

Hemingway Az öreg halász és a tenger főszereplőjét, Santiagot egy kubai halászról, Carlos Guttierez-ről mintázta, akivel az író több mint húsz évvel a regény megírása előtt találkozott. Az író későbbi feljegyzései alapján profi halásztippekkel látta el őt Guttierez, a halak viselkedésén keresztül egészen a marlinfogás összes csínját-bínját eltanulta tőle, olyannyira, hogy idővel rekordot állított az egy halászat során fogott összesen 7 darab marlin kifogásával.

1952-ben, amikor befejezte a regényt, már úgy hivatkozik rá, mint eddigi legjobb művére. Sokak az író tudatosságát vélik felfedezni abban, hogy utolsó művének színhelye szeretett, s a neki 20 évig otthont adó, Kuba, sőt, a kritikusok az életmű autentikus lezárásának tartják Az öreg halász és a tenger-t, Santiago alakját egyenesen az íróval azonosítják, ars poeticájának gondolják az elhíresült idézetet:

„Az embert el lehet pusztítani, de legyőzni nem lehet soha”.

Már a regény megjelenésekor beindult az olykor erőltetettnek ható metafora keresés a hal és Santiago kapcsán, az egymással való megfeleltetésük, egyfajta „tükör metafora” elmélet, miszerint a hal maga Santiago. Hemingway egyszerűen „szimbólum-hajhászoknak” hívta azokat a kritikusokat, irodalomtörténészeket, akik mindenképpen kétféle síkon értelmezik a regényeit, egy látható történeti szálat és egy mögöttes, rejtett narratívát feltételezve írásaiban.

Az egyik olvasat például egyenesen a kereszténység szimbólumait véli felfedezni a regényben, Krisztus keresztre feszítésével és feltámadásával azonosítják Santiago vívódásait, sőt, nem elég, hogy a regény eseményei éppen három napot ölelnek fel, péntektől vasárnapig; az öreg halász a saját vállán cipeli hajóját, mielőtt elindulna, s partraszállás után is, akár csak Krisztus cipeli a saját keresztjét. Lelkes segítőjében, a fiatal Manolin-ban pedig Krisztus tanítványát ismerik fel, aki rendíthetetlenül hiszi, hogy Santiago a legjobb halász a szigeten. Ehhez az értelmezéshez szorosan kapcsolódik az emberi élet küzdelmeit hitelesen bemutató szimbólumrendszer, ahol Santiago Krisztusként önként veti magát a megpróbáltatások alá, és mártírként szenvedi el saját tragédiáját.

A legnépszerűbb vélekedés szerint pedig Hemingway az őt kritizálókat szemlélteti a nagy halért harcoló cápákkal, ahol a hal magának az írónak a művészetét szimbolizálja: az öreg halász kifogja a halat, de ezzel még nem ér véget a küzdelme, ahogy a művész is folyamatosan nivellálja művét, a halász is a végsőkig védelmezi halát és nem engedi a cápáknak – kritikusoknak – hogy azok szétmarcangolják.

Kortársa, William Faulkner szerint Az öreg halász és a tenger nem csak Hemingway legjobb regénye, de egyenesen korszakalkotónak tartotta, sőt, magasztalta ahogy az író ezúttal felfedezte magában a Teremtőt. Faulkner szerint Hemingway korábbi karakterei saját magukból születtek, ám ezúttal az író tökéletesen ábrázolja a könyörületességet, amiből a regény karakterei kinőtték magukat: a halász, akinek ki kellett fognia a halat ahhoz, hogy elveszíthesse; a hal, melyet nagy küzdés árán sem tudott megtartani; a cápákat pedig mintha azért lennének a történet része, hogy a halásztól elvegyék a halát; így Hemingway létrehozta szánalmat és szeretetet egyaránt keltő karaktereit. Ez az ellentmondás pedig az értelmezések során is többször visszaköszön.

Hemingway véleménye a „szimbólum-hajhászokról”

Hemingway minden alkalommal visszautasította bármilyen szimbólum létjogosultságát regényeiben, de különösen Az öreg halász és a tenger kapcsán kérte olvasóit, hogy mindent a maga valóságában értelmezzenek, a „szimbólum-hajhászok” irodalomra vetített hatását kifejezetten károsnak ítélte meg.

„Egy igazi öregembert ábrázoltam, egy igazi fiút, igazi tengert és igazi halat, igazi cápákkal. Ha mindenekelőtt törekedtem volna arra, hogy elég jó és elég igazi karakterek legyenek, úgy nagyon sok felesleges hatásnak tenném ki őket.”

Az olykor öntörvényűnek, előítéletesnek bélyegzett író lenézte azokat a műkritikusokat, akik mindenáron életrajzi vonatkozást keresnek a regényeiben, kortársainak dicsekedett azzal, hogy némely kritikus számára komoly fejtörést okoz, hogy eldöntse, melyik cselekményszál vagy karakterábrázolás állítható párhuzamba az író életével.

Szerinte az írók „csak” írnak, az olvasó pedig a saját világát viszi bele az értelmezésbe, többek közt éppen azért gondolta, hogy Az öreg halász és a tenger a legjobb műve, mert költői képeket sikerült prózaként megírnia. Hemingway hisz abban, hogy a szimbólumok általánosságban mindig maguktól nőnek ki a regényekben, szerinte éppen ebben rejlik az igazi írói tehetség, nem a tudatosan eltervezett szimbolizmus megalkotásában.

Az öreg halász és tenger azért is tudott többféle értelmezést kapni, mert nem egy szokványos prózai alkotás, sőt, több lírai elemet is tartalmaz, kvázi verseskötetként vagy éppen példabeszédként is funkcionál, így minden életszakaszban mást jelent az olvasók számára. Minden értelmezés egyetért abban, hogy az ember és természet kapcsolatát, a sikerért folytatott küzdelmet és a kudarc mindenáron való elkerülését Santiago története, akár pozitívan vagy éppen szánalomkeltően hat az olvasókra, egyaránt hordozza a regény. Hemingway megtanít saját értékrendünk követésére, annak stabil alapokon való rögzítéséhez, öröksége segíti olvasóit abban, hogy megmutatja, milyen embernek lenni. Az író kérése ellenére is több életrajzi elemet találunk a regény keletkezését illetően, és bár nem kéri Hemingway az olvasóit arra, hogy egydimenziós hozzáállással viszonyuljanak munkáihoz, fontos üzenetnek tartom, hogy ne csak és kizárólag az író személyének ismeretében olvassuk a műveit.