Familiárisok – Boszorkányüldözés a 17. században

Ekkor:

Bár nem tartozom azok közé, akik kizárólag a borító alapján választják ki következő olvasmányukat, a 21. Század Kiadó legfrissebb megjelenését, a Familiárisok című kötetet egyszerűen élmény volt kézbe venni, minden bizonnyal terápiás hatása van a dombornyomott, aranyszínnel bevont, színes képi világgal rendelkező kemény fedőlapnak. De ez mind semmi, mert maga a tartalom is felér a borító színvonalával, Stacey Halls angol írónő debütáló regénye az idei év meglepetése, és egyben nagy dobása is!

A könyv az 1600-as évek angol vidékén játszódik, a szerző saját lancashire-i tapasztalatai alapján valós helyszíneket vonultat fel regényében, a cselekmény középpontjában pedig a vidék legendássá vált Pendle-dombi boszorkányüldözése, illetve a boszorkányperek állnak. Az írónő már az első lapokon mesterien teremt hangulatot, olvasás közben gyakran ébresztett bennem hasonló érzéseket, mint Celia Rees Bűbájos Mary kétkötetes sorozata. Halls saját szülőhelyének legendáit szövi a meseszerű történetbe, olyannyira, hogy a boszorkánysággal vádolt személyek neve is mind valós, a mai napig visszavezethető rokonságuk a helyiekhez. (Sőt, honlapján említi, hogy a helyi busz napjainkban a The Witch Way nevet viseli.) Azért egy irodalmi sétára biztosan minden olvasó befizetne a könyv után!

A Pendle-dombi boszorkányüldözésre emlékezve, Lancashire
Forrás: staceyhalls.com

A történet szerint a 17 éves Fleetwood Shuttleworth már negyedszer várandós, három sikertelen terhesség után kezébe kerül egy orvosi levél, mely szerint az újabb terhességet nagy valószínűséggel már nem fogja túlélni. A lesújtó hír után bábának fogadja az eleinte különösen viselkedő, bizalmatlan javasasszonyt, Alice Gray-t, aki gyógynövények és főzetek segítségével kész arra, hogy bebizonyítsa, az orvos tévedett. Mindeközben drasztikus módszerekkel üldözik a boszorkányokat a vidéken, embertelen körülmények között tartva a meggyanúsított bábákat, javasasszonyokat, melyet főleg az angol elit szemszögéből enged láttatni az írónő.

Halls annyira hiteles a történetmesélés során, hogy a Fleetwood otthonául szolgáló Erzsébet-kori gawthorpe-i kúria a mai napig látogatható, a Shuttleworth-ök a 12. században vették meg a birtokot, sőt, a házban található képeken még maga Fleetwood és édesanyja, Mary is szerepel. Az írónőt olyannyira megihlette anya és lánya viszonya a képen, hogy azonnal késztetést érzett arra, hogy megírja azt az érát és hangulatot, ami valószínűleg körülvehette a szereplőket. Halls legnagyobb motivációja a könyv megírásával kapcsolatban az volt, hogy felhívja a figyelmet a boszorkányperek különös, olykor ellentmondással teli jellegére, miszerint a boszorkánynak titulált asszonyok gyakran valóban bűnösnek vallották magukat, annak tudatában, hogy ez a biztos kivégzéshez vezet. Az írónő olyan kérdéseket is feszeget, minthogy ezek szerint ennyire biztosak voltak saját földöntúli erejükben a vádlottak, vagy esetleg más játszott szerepet abban, hogy bűnösnek vallották magukat?

A főszereplő otthonaként szolgáló gawthorpe-i kúria
Forrás: nationaltrust.org.uk

A Familiárisok üdítő tényeken alapuló fikció, a könyv végén egy nem várt fordulattal. A 31 éves írónő magával ragadó első regénye saját képi világával, szerethető karaktereivel biztosan segíti az olvasóit a kikapcsolódásban, sőt, tanít is anya-lánya, vagy éppen férj és feleség viszonyáról, de a barátságról, illetve a kitartásról is erős mondanivalója van a könyvnek. Jó hír a könyv rajongóinak, hogy külföldön már megjelent a György-kori Angliát – azaz az 1700-as évek elejét – bemutató családregénye is, a The Foundling. Reméljük, hamarosan magyarul is olvashatjuk! 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s