Gogol, Csehov és Dosztojevszkij, mind tanítómesterei a nyíregyházi írónak, költőnek, Csabai Lászlónak. Hatodik kötetében a beregi és nyírségi emberek hétköznapi életébe enged bepillantást, egy izgalmas szerkesztői munkának köszönhetően pedig egyazon térben és időben hármas felosztásban, úgynevezett triovellák formájában tárja olvasói elé saját hőseit, csinovnyikjait. A Magvető kiadásában megjelent kötet a 2020-as Aegon Irodalmi Díj shorlistjén is szerepelt.

Bár a novellák helyszínéül szolgáló Nyárliget kizárólag az író képzeletében létezik, ahogy arról az író egy vele készült interjúban is beszél, ez ad igazán szabad kezet neki abban, hogy ő teremtse meg olvasói számára a teljes közeget. (Következő regényének helyszíne például egy olyan német város, amit a német jellegzetességeket figyelembe véve, szintúgy ő talált ki.) Időben Csabai a nyilasterrortól kezdve egészen a rendszerváltásig, majd napjainkig kíséri az eseményeket, de a legnagyobb hangsúlyt a kommunista elnyomás éveire fekteti, s az eseményeket mindig a hétköznapi emberek szemszögéből láttatja. Többnyire nyomasztó, néhol viszont humoros az író stílusa, ebből kifolyólag több groteszk, ugyanakkor lényeglátó dialógust is rejtenek a novellák.

– Milyen nap van ma, fiam? – kúszik ki a föld alól a hang.
– 2018. február 23. Péntek. Miért tetszik kérdezni?
– Csak tudni szerettem volna. A napok számlálása, számontartása is egy időtöltés. Húsz éve fekszem itt. Unom már nagyon. A szerencsésebbeket bibliával együtt temették el. Azoknak legalább van olvasnivalójuk.

Annak ellenére, hogy Csabai azt vallja, hogy az íróvá válás folyamatához elengedhetetlen az, hogy az ember szenvedjen, ő maga úgy tud hiteles képet festeni a vidéki mélyszegénységről, hogy abban nem volt része, mégis Budapestet még annyira kuszának, bonyolultnak tartja,hogy nem gondolkozott még azon, hogy egyik novellájának a főváros legyen a helyszíne. Így fogalmaz:

„Ha feljönnék Pestre, akkor is Nyárligetről írnék.”

Csabai hitelesen mutatja be a több mint félévszázada jellemző érát, a kisemberek félelmeit, nyugtalanságát a maguk egyszerűségében érzékelteti, ez a dialógusok nyelvezetén is érződik, többnyire velős fogalmazás, tőmondatok jellemzik mind a leírásokat, mind a párbeszédeket.

– Szóval te olyan blogos vagy, aki az interneten izél? – kérdezi Tamástól Vince kereszt, a hűtőház bejárata felé tartva.

– Blogger.

– Jól megélsz belőle?

– Nem abból élek. Van nevelőtanári állásom egy kollégiumban.

– Nem a blogozásból élsz? Akkor minek csinálod?

Tamás nem akarja mondani, hogy ez hobbi. Mert valójában nem is az. A közlés lassan élete legfontosabb részévé vált. De a másik nem értené, hisz pénzre nem lehet váltani. Mint sok élethelyzetben, az önmagával szembeni legtisztességesebb megoldás: hazudni egy nagyot.

Fáy Miklós, kritikus és egyben a 2020-as Aegon Irodalmi Díj egyik zsűritagja szerint „… öröm olyan könyvet olvasni, ami tudja a szabályokat és tiszteli a szabályokat”, és A vidék lelke című kötete épp ilyen. A hármas egységekből álló történetek szorosan összefüggőek, hiteles képet adnak a kor hangulatáról – emiatt többen Móriczhoz is hasonlítják az írót – mégis az erős képi világon túl nagyon cselekményfókuszúak a novellák, egyenként is megállják a helyüket.

Azoknak ajánlom, akik nosztalgikus hangulatba szeretnének kerülni, érdeklődnek a 20. század meghatározó társadalmi változásairól, de azokat nem a tankönyvben megtanult makroszinten értelmeznék, hanem sokkal kisebb fókusszal, a kisember szemszögén keresztül szeretnék átélni.