Nádasdy Ádám nyelvész, műfordító, költő legfrissebb nyelvi ismeretterjesztő munkája, mely a Milyen nyelv a magyar? (Corvina, 2020) címet viseli, azonnal belopta magát a szívembe. A szerző amellett, hogy lényegrelátóan mutatja be a magyar nyelv eredetét, rengeteg nyelvi finomságra, nüansznyi különbségre hívja fel a figyelmet a magyar és más nyelvek között. A rövid, bár annál tömörebbnek ható kötet igazi csemege a nyelvészet iránt érdeklődő olvasóknak, de a rendszerszemléletű nyelvtanulók is hasznos olvasmányként fognak rá tekinteni.

Az ómagyar nyelv 11. századi megjelenésétől kezdve (Halotti beszéd), Nádasdy rövid áttekintést ad a magyar nyelv századokon át ívelő alakulásáról, kitekintésként például Madách Az ember tragédiájának (1861) nyelvezetét is elemzi, és arra jut, hogy rengeteg alaktani változásnak köszönhetően, mai szemmel már kikoptak, vagy egészen mást jelentenek a műben szereplő szavak, nehezen értelmezhetővé téve a szöveget napjaink olvasói számára.

Kigyűjtöttem a kötet legérdekesebb megfigyeléseit, kis ízelítő gyanánt:

A magyar „erősen szintetikus” nyelv

Nádasdy szerint a nyelvek fontos tulajdonsága, hogy mit raknak bele egy szóba, és mit fejeznek ki több szóval. A magyar szeretlek egy szó, míg a német Ich liebe dich, vagy az angol I love you három, pedig pontosan ugyanazt jelentik. A magyar nyelvre jellemző, hogy az összes jelentéselemet egy szóba kényszeríti (szeret+l+ek), míg a német és angol három önálló szóval fejezi ki ugyanezt, utóbbi jelenséget a nyelvészek analízisnek nevezik. A magyarhoz hasonlóan az orosz, a latin és a török is szintetikus nyelv, mivel a szavaik hosszúak és bonyolultak, de minden kiderül belőlük.

A magyar szókincs izgalmas és olykor páratlan

Nyelvünk bővelkedik olyan szavakban, melyeknek nincs jelentésük tartalmát illetően párja más nyelvekben. A szerző erre hozza példaként a visszasír igét, melynek jelentését nehéz röviden leírni, talán a visszavágyik valakihez valahova írja le leginkább, de a visszasír szó annyira jól sűríti a jelentést, hogy például az angolban sem találunk rá olyan szót vagy szókapcsolatot, ami eléggé kifejező tud lenni. Erre Nádasdy ad egy példát is: Visszasírja ifjúkorát = She weeps for the days of her youth, illetve Még majd visszasírtok engem = You’ll be very sorry (sajnálni fogjátok). A szerző szerint a weep túl konkrét, a sorry túl általános, így egyik sem tudja jól visszaadni a magyar jelentést.

Nyelvi relativizmus és a magyar nyelv

Nádasdy beszél a nyelvészek dilemmájáról is, miszerint vajon a gondolkodás vagy a nyelv az elsődleges? A nyelvi relativizmus elmélete szerint például a beszélt nyelv befolyásolja a beszélőik gondolkodását. Az anyanyelvünk ily módon megismertet a világgal, de korlátozhatja is érzékelésünket; például az eszkimók nyelvében többféle szó van a „hó” fogalmára attól függően, hogy friss vagy fagyott, apró vagy nagy pelyhekből áll. A magyar anyanyelvűek gondolkodásában a fázom egyfajta tevékenység, igével fejezzük ki, míg az angolban, franciában az alany magára mondja azt, hogy hideg. 🙂 (I am cold / Je suis froid)