„Sajnos ma nem érek rá. Mit szólnál szerdához? Ja, akkor nem vagy a városban? Akkor pár hónap múlva térjünk vissza rá!” Az Y és Z generáció tagjainak, vagy a nyugati kultúrkörben ismert millennial-ek számára nem újdonság az offline találkozók szervezésekor felmerülő elvárások felpuhulása. Vajon ez egy generációt meghatározó ismérv, vagy a baby boomer és X generációkra is jellemző tulajdonság? Steigervald Krisztián, generációkutató könyve (Generációk harca, 2020, Partvonal) segít eligazodni a generációs jegyek és életkori sajátosságok közt, illetve megtanít minden generáció szemüvegén keresztül látni a világot.

A ’60-as évektől elterjedt az a nézet, miszerint az életet nemcsak leélni és végigdolgozni lehet, hanem élvezni is, ami a modern fogasztói társadalom alapjainak is megágyazott. A ’70-es, ’80-as években már az egyén került előtérbe a TV, walkman, számítógépes játékok előretörésével, melyek mind a magányos időtöltést is lehetővé tettek. A következő évtizedben újra a közösségi élmények felé tesz lépést az egyén, ám az internet megjelenésével egy merőben átalakult módon.

„Steigervald a rövid társadalomtörténeti kitekintő után ad egy gyorstalpalót is a generációkról, mely szerint az 1945 előtt születettek a veteránok, vagy építők; a baby boomerek az 1946-1964 közöttiek; X-esként sorolja be az 1965-1979 között születetteket; az Y generáció tagjai az 1980-1994 közöttiek; Z-nek nevezzük az 1995 után majd alfa-generációnak a 2010 után születetteket.”

A könyv egyik erőssége, hogy lerántja a leplet a „bezzegelős” szemléletről, és rámutat a generációs meghatározottság és életkori sajátosság közti különbségre, amit a mindennapi kommunikációs helyzetekben könnyű összekeverni, és megannyi sértődést, vitát alapoz meg tisztázatlanságuk. A generációs sajátosság az egyazon, fent megadott intervallumban született, nagyjából azonos korban lévők által megélhető minta, környezet által meghatározott szemlélet (mint a chat applikációk vagy a streamelt TV adás hatása a Z generációra); míg az életkori jegyek kizárólag a saját korunkhoz képesti fiatal vagy idős korral járó élmények összessége, amely mindannyiunkat elér (mint a nosztalgia). A generációra jellemző ismérveket azonban a tagok hordozzák akár egy életen át, nem csak egy bizonyos életszakaszban.

„A generációk legmeghatározóbb ismérveivel foglalkozik az író a könyv legnagyobb részében, mely segít nekünk abban, hogy a szüleink, nagyszüleink, főnökeink, kollégáink, tanáraink, szomszédaink szemléletmódjának gyökereit is megértsük, és ne a felületes, pillanatnyi értékítéletünk legyen döntő a velük való viszonyunkban.”

A veteránok klasszikus jegye például a spájzolás, a „jó lesz még valamire” szemléletmód, mivel társadalomtörténetileg az ő alapélményük a hiány és bizonytalanság megélése. A baby boomerek felnőttorientált és tekintélyelvű neveltetést kapnak és adnak tovább, a tudás számukra olyan érték, mely az életkorral együtt gyarapszik. Az X-esek a „változás motorjai”, hiszen ők az elsők, akik egy olyan háztartásban nőnek fel, ahol a szülők mindketten dolgoznak, ők a „kulcsos gyerekek”. Az X-es viszont már nem követi a szülei példáját, szülőként ő „bajmegelőző” üzemmódban van, óvja gyerekét mindentől. Az Y az első individuális generáció, az önmagával foglalkozó közösség, alapélményük az internet felfedezése, a ’60-as években útnak induló, az életet élményként felfogó szemlélet itt teljesedik ki igazán. Amit az Y elkezd, azt a Z tökélyre viszi, ők már az élményekben is az egyéni hasznosságot és megtérülést keresik. Az alfa-generáció még új fogalom, kevés tapasztalat áll rendelkezésre, ám az bizonyos, hogy ők az elsők, akik maguk alakítják az „okosdolgokat”, saját igényük szerint, tehát velük valami új indul.

Az író kiemeli, hogy a technikai vívmányok előretörése, a digitális jelenlét és az okoseszközök megjelenése olyan meghatározó élmények, melyek a korábbi generációs szemléletet átkódolják, s ez hatással van a szociális kapcsolatainkra is, mint a barátság fogalmára, mely a digitális korban egyszerűen elkerülhetetlen, hogy másként jelenjen meg, mint nagyszüleink korában, ahol elképzelhetetlen egy a megbeszélt időpont előtt fél órával lemondott találkozó a megfelelő üzenetátvivő eszköz hiányában.

Rengeteg aha-élmény kíséri az elolvasott lapokat, mind szellemes, valódi példákkal, melyeket Steigervald saját előadásai, workshopjai és az ezeken megismert életutak hívnak életre. Átfogó képet kapunk a generációkon átívelő kommunikációs nehézségekről is, melynek egyik oka a „generációs vakság”; mégis az ismeretanyag segítséget nyújt ezek leküzdésében, érzékenyebbé teszi olvasóját saját közege felé, ez pedig a közös gondolkozás, munka alapköve, minden kapcsolat kiindulópontja.