Mivel az évek során többen is ajánlották nekem Szabó Magda műveit, így a karantén egyik elolvasott könyve, és egyben a legmeghatározóbb olvasmányélményeim között biztos helyet kivívó Pilátus című 1963-as kötet volt. Erős női (és férfi) karakterek, felkavaró belső monológok, és az idő múlásával való szembesülés az, ami jellemzi a Pilátust.

Noha a Pilátus nem tartozik az írónő legismertebb művei közé, sőt, még maga Szabó Magda is bírálta regényét, „nagyobb mesterségbeli tudással, érzékenyebb emberismerettel” írná át a könyvet, addig külföldön hatalmas sikert aratott, 12 nyelvre fordították le regényét. Itt mindenképpen szükségét érzem leírni, hogy akár más Szabó Magda könyvekben, úgy itt is a nagyon pontos jellemábrázolások mellett annyira valós a szereplők érzésvilágának bemutatása, mintha az irónő bebújt volna minden egyes karakter fejébe ahhoz, hogy a nüansznyi különbségeket akár csak leheletvékonyan is, de érzékeltetni tudja.

A könyv témája egész egyszerűen egy kommunikációs zavar, a „nem jól szeretés”-t mintázza az írónő, annak érdekében, hogy az ő szavaival éve, „ráeszméljen” az olvasó, ha hasonló szituációban találja magát. A történet szerint a megözvegyült Etelkát, férje halála után lánya, Iza Budapestre költözteti, s sokáig az anyuka szemszögéből látjuk az egyik napról a másikra faluból városba költözés kellemetlen élmények sorozatát. Lélektani szempontból azonban ennél többről van szó, ugyanis hamar az olvasó számára is világossá válik, hogy a lánya, Szőcs Iza a saját maga fiatalos, gyors életvitelébe kényszeríti édesanyját, egyúttal saját értékrendje szerint hozza meg a vele kapcsolatos döntéseket, figyelmen kívül hagyva édesanyja kívánalmait, véleményeit.

A kommunikáció hiánya az tehát, ami Izát érzelmileg blokkolja, az elbeszélő ridegnek, kizárólag a munkájának élő karakterként mutatja be. Látszólag az anya-lánya kapcsolatnak nincs mélysége, nincsenek őszinte megnyilvánulások egyikük irányából sem, viszont a belső monológjaikon keresztül pontosan érthetjük mindkét fél motivációját, vagy éppen annak hiányát. Szabó Magdát azért is tartom egyedi látásmóddal rendelkező írónak, mert egyszerre tudja bemutatni a karakterek látszólag teljesen különböző életútját, gondolkodásmódját, mégis az olvasó nagyon könnyen tud azonosulni a szereplők lelki világával és azonnal megérti a választásaikat, gondolatmenetüket, sőt, Iza döntései mögött is meglátjuk a jóindulatát, naivitását. Az édesanya vágyai is körvonalazódnak előttünk, melyeket szintén teljes mértékben a jóindulat vezényel, miszerint nem szeretne teher lenni lánya számára, és mindent megadna azért, hogy hasznos legyen, hogy szükség legyen az ő segítségére lánya otthonában.

„Az emlékeket, sajnos, nem lehet átadni senkinek örökségül.”

A történet igazi tanulsága éppen az, hogy empatikussá válik az olvasó, és meglátja, hogy nem az a fajta segítség lesz a megfelelő a másik számára, ami szerintünk adott helyzetben a mi megítélésünk szerint jónak tűnik, hanem a másikkal összhangban értelmezhető a segítségnyújtás. A könyv és annak szereplői megtanítanak az értő odafigyelésre, a türelem elsajátítására. Iza bármennyire is szerette saját szüleit, nem tudta önmagát átadni egy szülő- gyerek kapcsolatnak, későn jön rá, hogy a „maga módján szeretni” egyszerűen nem lehet elég egy lelkileg is kiegyensúlyozott kapcsolat fenntartására.

Az írónő célja, hogy a történeten keresztül az olvasó, amennyiben egy kicsit is magára ismer, változtasson a mindennapi kapcsolatain, próbálja meg megérteni a másik nézőpontját is, és ne „rosszindulatúként” bélyegezze meg a másikat, ha éppen nem egyezik a véleményük. A Pilátus biztosan a legjobb karanténolvasmány, mivel elhozza az elcsendesülés régóta vágyott élményét, s talán utána könnyebb lesz az érzéseink közvetítése a számunkra fontos személyek felé.

„… úgy érezte, kimaradt valamiből, s egyre inkább kimarad ezentúl, ahogy elfogynak a régi élet szereplői.”