Az útkeresés, az élet értelmének kutatása folyamatos témája az irodalomnak, ezáltal megannyi regénynek, mégis két – elsőre talán különbözőnek tűnő – könyvet választottam ki, melyek rendre tipikus, önismereti útra induló fiút, férfit állítanak a középpontba, az utazás motívumát mind lelki, mind fizikai értelemben bemutatva. De mi van az út végén, és miért menekülnek? Na és hol a párhuzam az amerikai klasszikus, a Zabhegyező és az Utas és Holdvilág között? Az utazások végének összehasonlítása ezúttal sem lesz spoilermentes.

Kezdjük Holden Caulfielddel, a Zabhegyező főhősével, akit 16 éves korára már több iskolából kirúgtak, nincs víziója arról, hogy mivel szeretne később foglalkozni, mit szeretne kezdeni az életével. A regény néhány nap cselekményét dolgozza fel, Holden elbeszélésében: miután nyilvánvalóvá válik számára, hogy a negyedik iskolából is el fogják utasítani, otthagyja kollégiumi szobáját és új viszonyítási pontokat keresve bolyongani kezd New York utcáin.

Ezzel szemben ott van Mihály, az Utas és holdvilág frissen házasodott, 36 éves főszereplője, aki Holden-hez hasonlóan nem találja a helyét a világban, a nászútján idézi fel kamaszkorát meghatározó emlékképeit, és hát mikor kezdene bele nosztalgikus érzéseiből fakadó sóvárgásba, a múlt kutatásába – egyúttal saját útjának felgöngyölítésébe – mint a nászéjszakáját követően? Mihály is nemet mond a hétköznapokra, és Olaszországot bejárva önismereti utazásba kezd.

A két történet első párhuzama ez a belső és fizikai értelemben vett utazás, ami Holden esetében az általa „phony”-nak nevezett emberektől való menekülés, a bullshit-nek címkézett közeg elhagyása testesít meg, Mihálynál pedig egyfajta múltidézés ez, az évek során már levetkőzött, lehántolt személyiségjegyekhez való visszatérés, egyfajta önazonosság keresés. Holden számára visszataszító az emberek mellébeszélése, illetve ennek kommunikációs eszközként való használata, mely könnyű sikerekhez vezeti a „bullshit királyokat”, hiszen a közegük tévesen kiemeli őket, jobb pozíciókba juttatva ezáltal valamennyiüket. Míg a Zabhegyező nagy kérdése, hogyan tudja Holden megőrizni az autonómiáját, és távolítani magát a mellébeszélőkre épített környezettől, addig ezzel rezonál Holden elbeszélésmódja, a teljesen bullshitmentes, abszolút lényegretörő, már-már faragatlan és egyszerűnek ható nyelvezete. Holden elbeszélése nyelvtani szempontból, illetve maga a gondolatmódja is ekképpen mindenképpen innovatív és tudatos, érdekes módon Mihállyal kapcsolatban ez a fajta tudatosság már nem fogalmazódik meg bennem. Mihály lelki vívódását és útkeresését nagyban megnehezíti az évek során folyamatosan kumulálódó társadalmi elvárások nyomása, mely a múltjából visszatérő és még mindig jelenlévő szereplőkön keresztül mutatkozik meg. Az Utas és holdvilág nyitósoraiban az író Villon-tól idéz:

Lázongva vallok törvényt és szabályt.
S most mi jön? Várom pályabéremet,
Mert befogad s kitaszít a világ.

Mihályt kiveti magából a világ, és az utazása során őrlődik a konvencióknak való megfelelés és múltjában feltáruló személyiségjegyek lázadásba torkolló érzései között. Bár biztosan többen vitatkoznának ezzel, azt gondolom, hogy a lázadás mindkét regényből kimarad, hiszen míg Holden nem tud elszakadni az otthonától, nem képes elhagyni azt a világot, ami taszítja, s rájön a minőségi kapcsolatok értékességére, addig Mihály lázadás kísérletei sikertelenek, valaki mindig felbolygatja az életét, ezáltal gátat szabva az ő valódi aspirációinak.

Hogyan is ér véget az utazás? Mindkét szereplő más karakterjegyekkel tér vissza régi életébe, talán Mihály esetében a beletörődés nagyobb szerepet játszik, mint Holdennél, de kétségtelen, hogy a ráeszmélés pillanatai, a sorsfordító élmények mindkét regény alapköveit képezik. Holden véleményem szerint felelősebb hozzáállást képvisel a regény végére, hiszen a magányos én átértékelődik és nyit a közösségi élmények felé, egy régi mondókát hallva egy olyan játék lesz gondolkodásának középpontjában, ahol ő szeretne lenni a rozsban játszó gyermekek védelmezője, aki a szakadéknál elkapja az elkallódó gyerekeket.

Comin thro’ the rye, poor body,
Comin thro’ the rye,
She draigl’t a’ her petticoatie,
Comin thro’ the rye!

Így még Holden a közös játékban megtalálja az eddig menekülésre késztető közösség felé vezető utat, addig Mihály életében is fontos szerepe van egy spirituális értelemben vett játék élménynek, a kamaszkorában kötött hármas baráti köre által, akik visszarántják őt a múltba. Mihály be is vallja magának a regény végére, hogy bár a külvilág felé a vágyai nem teljesültek be, de lelkileg megérkezett az utazás végére. Az már más kérdés, hogy a megérkezés nem vezet elégedettséghez, sőt az író csömörként, fáradtságként írja le Mihály állapotát a könyv utolsó lapjain.

Tandori Dezső kötete, melynek címe Talált tárgyak megtisztítása adhat még egy elgondolkodtató nézőpontot mindkét regénynek, hiszen mindkét főszereplő változását egy olyan motívum hozta el, mely Holden esetében többlettel, Mihály esetében pedig letisztulással, a hiátusra való rámutatással járt, de mindketten hajlamosak voltak a változásra.